Egy igen forgalmas nap volt az étteremben, amikor a mókuskerékből picit mégis kizökkentett valami - azaz valaki. Csendesen lépett be az ajtón, láttam rajta hogy először jár itt, szemével pásztázta a terepet, vajon hol is kell rendelni?
A segítségére siettem, mint minden más esetben is tettem volna. Na nem akarok túlromantikázni semmit, de dobbant párat a szívem, kissé gyorsabb is volt a megszokottnál, és hirtelen a térdemet sem éreztem olyan stabilnak mint általában, amikor odaléptem hozzá. Nem mondom, hogy első ránézésre maga a tökély vagy, hogy észveszejtően helyes. Félhosszú haj és szakáll, kockás ing, pufimellénnyel és farmer. Egyszerű, pont olyan öltözet mint a legtöbb túristáé. De mégis, a kisugárzása mágnessé varázsolta. Legalábbis az én szememben.
Azóta csak úgy hívom, a Kis Favágó, mert azokra a filmbeli szerény, erős és emberséges karakterekre emlékeztetett, mint például a Férfi fán terem című sorozatban Jack. Egyszerű, szerény de nagyon is férfias. ( Amúgy tudom, hogy Jack nem favágót alakít a sorozatban, de most ez jutott éppen eszembe :p )
Beszélgettünk, azaz elmondtam neki hol rendeljen, megmutattam a menüt és amikor elkészült a Fishburger (még arra is emlékszem,mit evett és hogy hányas volt a rendelésszáma), természetesen én magam vittem ki neki.
Egyedül volt, csak ő és önmaga ücsörögtek csendesen, mosolygósan az étterem legkisebb asztalánál. Nagy volt a sürgés-forgás, rohangáltam én is mint veszett pók a falon, de a szemem azért rajta tartottam a kockás inges idegenen.
Aztán egyszer csak feltűnt, hogy egy csapat fiatal lány, akik az ő asztala mellett falatoztak, feltűnően bámulják az én favágómat. Aztán oda is hívták magukhoz - én majdnem fellöktem szegényt, ahogy éppen fordultam meg tálcával a kezemben - ( viccesen romantikus volt ahogy egymásnak ütköztünk, én pedig Sorry, Sorry-t hajtogatva rohantam tovább a dolgomra, remélvén hogy nem vagyok feltűnően pirospozsgás). A lányok nem mást akartak, mint közös fényképet a Kis Favágómmal.
Ekkor kezdtem el gyanakodni, tán valami helyi híresség lehet, csak nem ismerem fel? Semmi sztárallűr vagy nagyzolás, és nem fordult fel fenekestül az étterem amikor belépett az ajtón, de mégis csak ismertnek kell lennie, ha a csajcsapat ennyire odáig volt meg vissza.
Amikor elment, elköszönt, rám mosolygott - soha nem fogom elfelejteni azt a csillogó, huncut tekintetet.
Pár nappal később derült ki, hogy a gyanúm nem volt alaptalan. Az, hogy én nem ismertem fel a kockás inges idegent, nos az az én pechem. Bár jobb is így. Mert önmagáért csodáltam, az emberért, a jellemért és a kisugárzásért, és nem azért dobtam tőle hátast, mert ő volt GERARD BUTLER.
 |
| P.S.: Jó volt látni........ |
Persze amikor megtudtam, utólag dobtam még egy hátast. Nem ismertem fel a skót származású hooliwood-i csillagot, ez a csúf igazság. :)
De nem bánom, mert az én számomra Gerard Butler most már örökre megmarad olyannak,amilyennek az étteremben láttam. Szerénynek, vidámnak, egyszerűnek. Hihetetlen, hogy a világ végén, itt Tyndrum-ban, ebben az aprócska kis skót faluban mik meg nem történnek...
